Szerkesztő

Új kereszt a templomunk részére

Egy hívő család adománya folytán új útszéli kereszttel gazdagodott templomunk. A keresztet előbb a nyíregyházi templom és parochia épületébe szállították, majd onnan átszállították a tokaji templomba, hogy az alap elkészítése után a templom bejárata melletti területen felállítsák. Szorgos kezek pontos, precíz munkája eredményeképpen elkészült a keresztet tartó alap, majd Szent Miklós ünnepére (2025.12.06.) felállításra került…

tovább

Szent Miklós ünnepe és templomunk oltárünnepe 2025.

2025-ben éppen szombati napra esett Csodatevő Szent Miklós myrai püspök atya ünnepe, ezért a szokásos decemberi ünneplést a szent ünnepnapján tudtuk megtartani. Ezen a napon a már szokásosnak mondható ünneplő zarándok család ismét összegyűlt a tokaji Szent Miklós templomban, hogy a csodatevő szent atyáról megemlékezzenek, ami egyben a tiszteletére szentelt tokaji templom oltárünnepe is. Örömmel…

tovább

Ortodox Egyházi Kalendárium a 2025. év DECEMBER hónapjára az újnaptár szerint

Szent Náhum próféta (Kr. e. 7. sz.). Irgalmas Szent Filaret (792). Ifjabb Szent Antal (865). Perzsa Szent Ananiás vértanú. Szent Onészimosz, Ananiás és Szolokhón (Salamon) efezusi érsekek. Szent Éloi, Noyon püspöke (660). Szent Habakuk próféta (Kr. e. 7. sz.). Szent Mürópé vértanúnő (3. sz.). Szentéletű Kafszokalivita Porfíriosz, csodatévő (1991).

tovább

2025. november Ortodox Egyházi Kalendárium a 2025. év NOVEMBER hónapjára

Szülők (elhunytak) Szent Demeter szombatja. Szent, Csodatévő és Ingyen gyógyító Kozma és Damján (Kis-Ázsia, 4. sz.). 1 Thessz 4,13-17; Jn 5,24-30. Pünkösd utáni 21. vasárnap. Szent Victorinus poetovioi (Ptuj, Szlovénia) püspökvértanú. Szent Akindünosz, Pégasziosz, Afthonisz, Elpidéforosz és Anempodisztosz perzsiai vértanúk (4. sz.). Küroszi Szentéletű Marcián csodatévő (4. sz.). Szent Antal hitvalló Thesszalonika érseke (844). Szent…

tovább

Ortodox Egyházi Kalendárium a 2025. év OKTÓBER hónapjára az újnaptár szerint

Szűz Mária Oltalma (a szláv és a román helyi egyházak liturgikus hagyománya szerint). Szent Ananiás apostol a Hetven közül (1. sz.). Énekszerző Szent Romanosz (5-6. sz.). Zsid. 9,1-7; Lk 10,38-42;11,27-28. Antiokhiai Szent Ciprián püspökvértanú és Szent Jusztina vértanú szűz (4. sz.). Szent Dávid és Konstantin grúz vértanú hercegek (8. sz.). Krisztusért balga Boldog Ciprián szuzdali csodatévő (17….

tovább

2025. július EGYHÁZI  KALENDÁRIUM A 2025. ÉV JÚLIUS HÓNAPJÁRA az ÚJNAPTÁR SZERINT 

Szent Kozma és Damján római csodatevő szent szegények.  Szűz Mária köntösének elhelyezése a Blakhernai templomban 473). Szent Juvenalis jeruzsálemi érsek. „Kamarás” Szent Jácint kappadókiai vértanú (108). Szent Anatoliosz konstantinápolyi érsek (458). Moszkvai Szent Fülöp ereklyéinek átvitele (1652). „Jeruzsálemi” Szent András krétai érsek, énekszerző, a nagy kánon szerzője (740). Áthoszi Szent Atanáz, a Nagy Lavra alapítója…

tovább