az I. Egyetemes Zsinat 1700. évfordulója alkalmából
(2025. június 1. – Húsvét utáni 7. vasárnap)
Az Úrban szeretett Excellenciás főpásztorok, főtisztelendő atyák és diakónusok, istenszerető szerzetesek és szerzetesnők, kedves fivéreim és nővéreim!
Ma, a Húsvét utáni hetedik vasárnapon az Ortodox Egyház imádsággal emlékezik meg és dicsőíti az I. Egyetemes Zsinat szent atyáinak istenfélő művét, amely 325-ben, a Konstantinápolytól nem messze fekvő kis városban, Níkeában született meg. Ennek az egyháztörténet szempontjából korszakalkotó eseménynek ebben az évben van az 1700. évfordulója.
Körülbelül háromszáz püspök és képviselőik érkeztek ebbe a városba, gyakorlatilag a keresztény világ minden tájáról, hogy részt vegyenek az egyik legégetőbb kérdés megvitatásában, amely jó pár évtizeden át elkeseredett vitákat váltott ki, és szó szerint részekre szaggatta az Egyházat. Számos emberi elmét rabul ejtett egy alexandriai pap, Áriusz téveszméje arról, hogy Istennek Fia nem valóságos Isten, csupán az ő legmagasabb rendű teremtménye. Ezt állította Áriusz, racionális hitet próbált teremteni, „az istenfélő élet nagy titkát, amely testben jelent meg” (1Tim 3,16) elvont filozófiai tanítássá akarta alakítani.
Áriusz eretneksége a keresztény hit alapjait vette célba, kiforgatta az evangéliumi tanúságtételt a világ üdvözítéséről, amelyért az „Ige testté lett és közöttünk lakozott, telve kegyelemmel és igazsággal” (Jn 1,14). Az Egyház elvetette ezt a hamis tanítást, zsinati tekintéllyel elítélte és megalkotta azt az alapvető tanítást, amely szerint a Fiú egylényegű az Atyával, és amelyről a szent liturgia folyamán, a Hitvallásban teszünk ünnepélyes tanúságot. Az Egyház egyik kiemelkedő történetírója, V. V. Bolotov írja: „A níkeai Hitvallás oly tökéletes lett, hogy nem lehetett félremagyarázni, csak elfogadni, vagy elvetni” („Fejezetek az Egyetemes Egyház történetéből”, IV.).
Az Egyház történelme nem a múltbéli események tudományos vizsgálatában merül ki, nem is a „régen elmúlt napok cselekedeteinek vagy az ősrégi hagyományoknak” az elbeszéléseiben, hogy egy időtől megsárgult, porlepte könyv lapjaira hasonlítanának. Az Egyház történelmében maga a Szentlélek él és tevékenykedik, „elvezet bennünket a teljes igazságra” (Jn 16,13). Éppen ezért az Egyház történelmének a tanulmányozása – amelyre mindenkit buzdítok – segít bennünket abban, hogy a mai vallásos élet számos jelenségét megértsük, segít abban, hogy az elsőrendű dolgokat a másodlagosaktól megkülönböztessük, a „lelkeket megkülönböztessük” (1Kor 12,10), megértsük Isten fölöttébb bölcs Gondviselését az Egyházról.
Történelmi létének kezdetétől az Egyház olyan közösség volt és maradt, amely hisz Krisztusban, és megtapasztalta, megértette, átélte egységét a Szent Eucharisztia titkában, akkor, amikor „egy szájjal és egy szívvel” megvalljuk a Szentháromságban-egy Istenben való hitünket, és részesülünk Krisztusnak egy kelyhéből. A Szentlélek megtanítja az Egyházat arra, hogy egyetemes értelemmel és testvéri dialógusban válaszoljon a kor kihívásaira. Ez történt az apostolok első zsinatán Jeruzsálemben, amely döntő fordulatot hozott az Örömhír elterjesztésében és meghatározta az Egyház küldetésének egyetemes léptékeit. Ez történt 325-ben, a Níkeai zsinaton is, amely dogmatikai győzelmet aratott Áriusz eretneksége fölött, és elvetette tanítását, amely a keresztény hit alapjainak mondott ellent. Az ezt követő zsinatokon is ugyanez történt, és hisszük és reméljük, hogy ugyanez fog történni a jövőben is, az idők végezetéig.
Manapság, amikor az egyetemes ortodoxia egy kivételes nehézségekkel küzdő világban él, amikor az egyháztani kérdések mély teológiai megértésére van szükség, újra és újra meggyőződéssel valljuk: elengedhetetlen, hogy azokat a legfontosabb döntéseket, amelyek az Egyház létének alapjait érintik, a hűségét az apostoli tanításhoz és kánoni berendezkedéséhez, amely által megvalósítja üdvözítő kiválasztását, hogy az „igazság oszlopa és szilárd alapja legyen” (1Tim 3,15), csak együtt, közösségben, „a Lélek egységében és a béke kötelékében” (Ef 4,3) lehet meghozni.
Ez változatlanul a mi tanúságtételünk, és imádkozunk, hogy az I. Egyetemes Zsinat szent atyáinak közbenjárásai által a mi Istenünk, minden kegyelemnek Forrása,tekintsen le irgalmasan az ő Egyházára, ajándékozzon hűséges gyermekeinek erőt és bölcsességet, bátorságot és állhatatosságot, hogy „a föld sója és a világ világossága” maradjanak (Mt 5,13-14), legyenek az ő bátor „tanúi, egészen a föld határáig” (Csel 1,8), amíg Krisztus el nem jön.
Mindannyiótokra kérem, kedveseim, Isten békességét és áldását, kívánom, hogy gyarapodjatok a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus megismerésében, őt illet minden dicsőség, tisztelet és hódolat az Atyával és a Szentséges Lélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Ámin!
+ Kirill
Moszkva és egész Rusz pátriárkája
a 2025. év júniusának elsején