A Nagyböjt ötödik hetének szombatján egy olyan istentiszteletnek tartunk, melynek az a neve, hogy A Szentséges Istenszülő dicsérete. Ezen az istentiszteleten, négy részre felosztva, felolvasnak egy költői művet, amely Bizáncban született, legkésőbb a VII. század elején, de inkább a VI. században, és melynek a neve akathisztosz, azaz, nem ülve éneklendő himnusz.
Ez a mű huszonnégy ikoszból és kondakionból áll, rövidebb vagy hosszabb költői szövegekből. Egy ismeretlen szerzőnek tulajdonítják, bár jogosan feltételezhetjük, hogy a mű szerzője Szent Rómanosz Melodosz volt. Ő számos hasonló művet írt, amelyeket kondakionoknak nevezett. Az akathisztosz kétségtelenül egy kiemelkedő alkotása a bizánci költészetnek. Nagyon sok olyan költészeti megoldást tartalmaz, amelyeket se előtte, se utána nem alkalmaztak. De számunkra az akathisztoszban nem irodalmi értékek a fontosak, hanem az, hogy ezen a művön keresztül feltárul az Isten megtestesülésének értelme és lényege. A mű a Szentséges Istenszülő örömhírvételéről szól, arról, hogyan lett a Szentséges Istenszülő a Végtelennek befogadója, arról, hogy a végtelen Isten eljött a földre, hogy belépjen az emberi testbe, hogy emberként megszülethessen azért, hogy teljesértékű emberi életet éljen és meghaljon az egész világ megváltásáért. Ez az, amiről az akathisztosz szól. Később ennek az akathisztosznak a mintájára számos más akathisztoszt írtak, de csak az eredeti szöveg az egyedüli olyan akathisztosz, amely részét képezi az Ortodox Egyház istentiszteleti rendjének, és a Nagyböjt ötödik hetében olvasandó. Előfordul, hogy az akathisztosz felolvasása megelőzi az Örömhívétel ünnepét, mint az idén, és olyan is van, hogy már az Örömhírvétel ünnepe után kerül rá sor. Ez attól függ, mikor ünnepeljük a Húsvétot. Az akathisztosz felolvasása kétségtelenül abban segít, hogy elmélyüljünk az Örömhírvétele ünnepének lényegében, annak az örömhírnek, amellyel Gábriel arkangyal eljött a Szentséges Szűz Máriához. Az akathisztosz abban is segít, hogy megértsük a Szentséges Istenszülő szerepét, mint az emberi faj védelmezőjét. Eredetileg az akathisztoszból hiányzott a Védelmező hadvezérnőnk… kezdetű kondakion, később egészítették ki vele az akathisztoszt, miután 626-ban Konstantinápolyt körbezárták az ellenséges csapatok, és hasonlóan más esetekhez Konstantinápoly lakosai a Szentséges Istenszülőbe helyezték a reményüket. Konstantinápolyban az Istenszülőhöz kapcsolódó szent tárgyakat őriztek: az Ő ruháját és övét. Az Istenszülő egyik temploma a városvédő fal egyik végében állt, egy másik – a másik végében. És amikor a városlakók veszélyben érezték magukat, felvitték ezeket az Istenszülőhöz kapcsolódó szent tárgyakat a védőfalra és körbejárták azt, mert hitték, hogy a Szentséges Istenszülő megvédi őket a bajtól és a pusztulástól. Így történt ez alkalommal is. Amikor az ellenséges hajók már ott sorakoztak az Aranyszarv-öbölben, amikor az ellenséges gyalogság már közeledett a város falaihoz, a városlakók nem is annyira a katonai erőben bíztak, hanem inkább az Istenszülő oltalmában. Körbevitték az Istenszülő szentségeit a város falain. Ezek után az ellenség visszavonult; ezt csodaként élték meg. Akkor alkották meg a Védelmező hadvezérnőnk kezdetű kondakiont, amelyben a Szentséges Istenszülőt hadvezérként dicsőítik. Ugyanakkor egészítették ki vele az akathisztoszt is és ugyanakkor vették fel az akathisztoszt az Ortodox Egyház éves istentiszteleti rendjébe. És attól kezdve, ennek az eseménynek emlékére évente felolvassák azt a Nagyböjt ötödik hetében.
Imádságunkban mi is szólítsuk meg Szentséges Istenszülőt, mindenki kérje Tőle, hogy védelmezze az ő hazáját, kérjük meg, hogy védelmezze ezt az országot is, amelyben most vagyunk és élünk, hogy védelmezze családjainkat és hozzátartozóinkat, hogy mindegyikünket védjen meg minden rossztól, kitárva felénk szent oltalmát, hogy közbenjárónk és védelmezőnk legyen, segítsen nekünk tovább haladni azon az úton, amelyet a mi Urunk Jézus Krisztus rendelt el számunkra – a Mennyek Országába vezető úton. Ámin.