Főpapunk Lázár szombatján egy rjazanyi temetői templomban tartott szent liturgiát és prédikált. Tanítását az alábbiakban foglaljuk össze:
„A mai nap – Lázár szombatja – az egyik legmélyebb, szimbolikus ünnepünk. Nem tartozik a tizenkét nagy ünnep közé, de éppen Virágvasárnapot vezeti be. Az igaz Lázár feltámasztása volt ugyanis az a mozgató erő, amely másnap Jézus elé hívta Jeruzsálemben a virágvasárnapi ünneplő tömeget. Az ünnepnek igen mély, szimbolikus jelentősége van. Ebben látja az Egyház minden ember feltámadásának a zálogát. Ezzel kezdődik az ünnepi tropárion is: „Az általános feltámadást szenvedéseid előtt igazolván…” Még szenvedései előtt biztosít mindnyájunkat az egyetemes feltámadásról.
Az ünnepnek van egy másik szimbolikája is. Az egyházatyák Lázár feltámasztásában lelkünk feltámadását látják. A halotti pólyákba csavart Lázár, aki kezét, lábát sem tudja mozdítani, bennünket szimbolizál, akik szenvedélyektől vagyunk megkötözve, nem tudunk mozdulni, mintegy sírban fekszünk. Ezt a sírt kő zárja el, amely csüggedésünket, tehetetlenségünket, akaratunk hiányát jelképezi, hogy felálljunk, feltámadjunk.
A Szent Nagyböjtben zarándokolunk. Vajon mit ajánlottunk fel Istennek? Elkészítettük-e erényeink ágait, vagy csupán növényi ágakat, barkát készítettünk az ünnepre? Ágakat levágni, vagy barkát vásárolni egyszerű dolog, ám az Úr erényeink ágait várja tőlünk. Ezzel kell várnunk Krisztust a Nagyböjtben, a szenvedéseire emlékező napok előtt.
Csakis az Úr képes feltámasztani lelkünket, ahogy a négynapos Lázárt feltámasztotta.
Akik jártak már a Közel-Keleten, a Szentföldön, tudják milyen forróságra számíthatnak. Nem véletlenül ellenkezik Lázár nővére, hogy a követ elvegyék Lázár sírjának szájáról. Ám az Úr, aki Lázárt feltámasztotta, képes bennünket is felemelni.
Kérleljük hát őt, bűnbánatban kiáltsunk hozzá, alázatban hajlítsuk meg előtte térdünket, szívünket!”